Szintetikus teak fedélzet és ami mögötte van

Szintetikus teak fedélzet, majdnem mint a valódi

Aki megfordult már kikötőben, vagy hajók körül, az szinte biztos hogy látott már szintetikus teak fedélzetet a hajókon. Lehet hogy elsőre fel sem tűnt neki, hogy amit lát az nem igaz teakfa. Ez nem csoda, hiszen van olyan szintetikus teak fedélzet, ami pár méterről nézve teljesen élethű teakfa hatását kelti, és csak közelebbről nézve döbbenünk rá, hogy ez bizony műanyag…

szintetikus teak fedélzet és a valódi teakfa fedélzet
Különbség a valódi teakfa / szintetikus teak fedélzet között

Szintetikus teak fedélzet, de mi is ez valójában?

Ez a fedélzet anyag ahogy a neve is mutatja egy szintetikus műanyagból készül, teakfát imitáló fedélzet burkolat. Az esetet döntő többségében PVC-ből készül. Lehet vele vitatkozni, de (szerintem) egyértelműen a teakfa fedélzetek egyik alternatívája.
Természetesen senki sem állítja hogy a valódi teakfáfal fel tudja venni a versenyt, de nem is ez a cél. Hiszen ahogy egyre több hajó úszik a magyar vizeken, úgy nő a hajósok száma is. De nem mindenki engedheti meg magának hogy rettenetes összegeket fizessen ki ha szebbé szeretné tenni a hajója fedélzetét. A szintetikus teak fedélzet hozzávetőlegesen harmada a valódi fának, így nem csoda hogy sok hajó tulajdonos hamar megcsináltatta a fedélzetét amikor elkezdett ez az anyag megjelenni itthon. Sokan vannak közöttük akik már megbánták, de erről később…

Hogyan készül a szintetikus teak fedélzet ?

a szintetikus teak álltalában 3 palánkos kiosztásban a legelérhtőbb

A teakfa minden palánkját külön ragasztják/csavarozzák a fedélzethez, a szintetikus teak fedélzet ettől eltérő módon a legtöbbször 3 “csíkos” kiosztásban érhető el alapanyagként. Ezeket a blokkokat a megfelelő hosszúságra vágják, majd úgy illesztik és ragasztják egymásoz hogy megkapják a kellő szélességet. Ízlésünkön és pénztárcánkon múlik hogy a fedélzetborítást margóval/szegéllyel/kerettel (ki, hogy hívja) kérjük vagy csak az párhuzamos csíkok futnak majd a hajónk deckken.

esztétikusabb a szintetikus teak fedélzet ha margóval van ellátva

Az úgynevezett margin-nal ellátott szintetikus teak fedélzet még jobban hasonlít a valódi fához, de ennek kialakítása több időt és extra kiegészítő alapanyagokat igényel, ezáltal az ára is többre jön ki négyzetméterenként a keret nélkülinél.
Az elkészült panelek leragasztása előtt következik a fedélzet előkészítése, ami álltalában a különböző veretek leszereléséből áll, ha azokat nem lehet körbe borítani, majd csiszolás, zsírtalanítás.
Az előkészített hajóra felviszik a ragasztót és ráhelyezik a fedélzetet .

A szintetikus teak fedélzetet először teljesen kiszerkesztik, csak utána kerül a hajóra

Ennyi? El is készült a szintetikus teak fedélzet?

Nem egészen, ezzel még nincs vége a munkafolyamatoknak. Most jön a fedélzet le préselése, hogy mindenhol a lehető legjobban belenyomódjon a ragasztóba a kész burkolat.
Ha nem volt megfelelő az előkészület, vagy a préselés, akkor púpok csúfíthatják el a kész fedélzetet. Préselés után közvetlenül szokás lesúlyozni még decket, nehogy valahol elváljon a ragasztótól és az elvégzett munka kárba vesszen.

De ha a ragasztó megköt, akkor már kész?

Még a végső simítások hátra vannak. Az összes panel körbe ragasztása (jó minőségű) tömítő anyaggal. Ez egy elhanyagolható lépésnek tűnik, pedig annál fontosabb.
Ahhoz hogy az elkészült szintetikus teak fedélzet igazán szép legyen, ez elengedhetetlen. De a szépségen felül van egy még fontosabb szerepe, a körbe tömítésnek. Ugyanis ha ez a fázis kimarad, akkor a víz megtalálja az utat a fedélzetünk és az új burkolat között, és ha egyszer beázik, akkor nem szárad ki soha.
Ha mindezek megvannak, következik az elkészült fedélzet csiszolása, ezzel megadva a teakfa erezetéhez hasonlító felületet.

Ha mindez megvan, akkor van kész a szintetikus teak fedélzet!

Szintetikus teak fedélzet anyagának fejlődése

A szintetikus teak fedélzet több mint 20 éve jelen van már a világ piacon. És műanyag fedélzetek eső szériái nem voltak túlságosan szépek, de az újdonság varázsa sokakat magával ragadott, akik már nagyon várták a teakfa fedélzet egy olcsóbb alternatíváját.

csak igényes kivitelezővel csináltassunk a hajónkra szintetikus teak fedélzetet

Ezek az anyagoknak a színe az évek alatt megváltozott, az illesztéseknél rések jelentek meg, rosszabb esetben a ellengedezett a ragasztó amit a rögzítésnél és a fugáknál használtak. Tömítés idő előtti öregedése aztán sokszor oda vezetett hogy víz került a burkolat és a fedélzet közé, ahogy már említettem. Még lehetne sorolni hosszan a hibákat ami elcsúfítják a korai szintetikus teak fedélzetet. Régebben még könnyű volt az ember dolga, amikor ránézett egy korai szintetikus teaknek “csúfolt” borításra, és messziről lerítt róla hogy műanyag.

Az igénytelen kivitelezés nagyon szembetűnő a szintetikus teak fedélzeten

Ezek a kezdetleges próbálkozásoknak sajnos nem az esztétika volt a fő problémájuk.
Volt ennél még égetőbb is…
Akinek volt már szintetikus teak fedélzet, a talpa alatt egy meleg nyárin napon, annak biztos hogy a forró fedélzet örökre belesült a memóriájába.
Akárkivel is beszéltem, mindenki elsőként az elviselhetetlen forróságot említi a hátrányok között. –“nem lehet megmaradni rajta”“folyamatosan locsolni kell”“á, cipő nélkül meg se próbáld”
Kevés dolog van a világon ami az évek alatt egyre szebb lesz. Így talán a fedélzet kinézetének romlását is biztos jobb szemmel néznék a tulajdonosok, ha a hőtartásából is veszítene a fedélzet burkolat. Ám a technológiai fejlődik, ezek az anyagok is fejlődnek, egyre jobban hasonlítanak a valódi fához.

A gyártóknak sok évnyi komoly kísérletezések árán sikerült egyre szebb, élethűbb, könnyebb és hűvösebb szintetikus teak fedélzetet kifejleszteniük.

Szintetikus teak fedélzetek új generációja

A új generációs szintetikus teak fedélzet már nagyban hasonlít a valódihoz.

Ennek az új generációs fedélzeti anyagnak a nevében már érthető a “teak” szó megjelenése. Hiszen ezek a megszólalásig hasonlítanak az utánozni kívánt teakfa fedélzethez.
Nem egy olcsó linóleum padló hatását kelt ha az ember ránéz. Sőt közelebbről még olyan mintha fa erezet is lenne benne.
Számos színben elérhetők, tudunk válogatni a fuga színei között, de palánkok sem csak a megszokott teakfa lehet. A széles választék szépen feladja a leckét, mondhatni megnehezíti a döntést. Szerencsére,az új generáció 20-30% hűvösebb a tűz forró elődjénél.
A tartósságukról még nem tudunk túl sokat, hiszen még csak pár éve van a piacon, de reméljük nem fogunk csalódni benne.

Remélem hogy ebben a kis összegfoglalóban volt újdonság a számodra. Hasonlókat olvashatsz a fedélzeti kisokosban, ahol igyekszünk a megosztani veled minden hajós praktikát és tudást amit csak ismerünk. Ezeket elküldjük neked szívesen ha csatlakozol a fedélzeti műhelyünkhöz.
Ez egy ingyenes kis ajándék, hogy Te is többet tudj, cikkről cikkre.

Fedélzeti Műhely

* Kötelező mezők


Legyen szép a napod!

Mesterházy-Nagy Ákos

A bejegyzés kategóriája: Hajófedélzet anyagok
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük